2010. ápr. 20.

Fejben dől el?

Nem, nem a sakkozásra gondolok. Sokkal több minden dől el a fejben. Ha olvastál valaha amerikai gazdagodjunk-könnyen-gyorsan-könyvet, akkor tudod miről beszélek. Ha beszélgettél már pedagógussal a gyerekek teljesítményéről, vagy sportolóval a sportsikerekről, akkor ismét tudod, miről beszélek. Fejben dől el minden. Az is, hogy kire szavazunk, hogy visszaveszik-e az üvegeket, vagy pedig megnyitják-e a légteret.
Kedves ismerősöm a minap arról mesélt, hogy milyen egyszerű is volt számára meghozni 200 ember munkahelyét érintő döntést. (Mármint, hogy megszűnjön... mert nem gazdaságos fenntartani.) Ő maga is meglepődött rajta. Egyszerű matek.
Tényleg az? Tényleg az?
Természetesen én is tudom, hogy az élet bonyolultabb ennél. De amikor a dolgok eredetét kutatjuk, mindig eljuthatunk ehhez a tételhez: vajon a fejben dől el minden.? És ez vajon harmóniában van a szívünkkel is?

Egy példával hadd illusztráljam, mire gondolok. Popper Péter életműve sajnos a szomorú apropó miatt mostanában sok újságírót foglalkoztat. Előásnak barátokat, ismeretlen vagy ismert embereket, akikre hatással volt. Elővesznek vele készült interjúkat. Az egyikben ő maga személyesen meséli el, hogy 48 évig nem írt csak az asztalfióknak- pontosabban egy kék tengerészládának... Miért is?
19 éves korától jelentek meg írásai. Gyönyörűen induló karrier is lehetett volna, amíg... Amíg egy számára meghatározó ember meg nem mondta neki a maga keresetlen módján, hogy ÍGY nem érdemes írni, ez nem elég értékes.
Kész. Paszz. Érzelmi bezáródás. Csigaházba bebújás.
Popper Péter pedig néhány álmatlan élszaka után csak a tengerészládának írt. 48 éven keresztül semmit ki nem adott a kezéből. (Persze tudjuk, hogy minden jó, ha jó a vége... népszerű és termékeny író lett belőle később, amikor túllépett ezen a terhen. ) Itt meghallgathatod az interjút. (A félórás blokk végén keresd.)

48 év. Egy ember véleménye miatt. Jajj-jajj-jajj. És hányan jártunk hasonlóképpen...
És hányan lettek közönyösek tőle. Bezáródtak. Megtörtek. Cinikusak. Vastag páncélok mögött kuksolnak.

Talán pont te is így jártál. Talán a te fejedbe is beköltözött valakinek a korlátozó véleménye mondjuk az életről... az alkotásról... a szerelemről... vagy a gyerekvállalásról...
Neked ne kelljen 48 évet várnod. De amúgy sosem késő.
Hahó, van rá mód, hogy szabadulj belőle. Egészséges mód.

Nincsenek megjegyzések: