2010. aug. 2.

Alkotóhét örömökkel 1.

A keresztnél balra, végig a napraforgótábla mellett... ott túl a térképen, ahol egyszer csak kinyílik a tér, megáll az idő, és mintha egy másik bolygón landoltál volna.
Na, ez a tökéletes hely a Colette és Hokata blogján hirdetett alkotóhétnek.
És ha nem voltál ott: sajnálhatod. De tényleg. Írom is, hogy miért.

Mert lemaradtál arról, hogy személyesen megismerhesd a blogos és blog nélküli leendő barátaidat, akikkel egy nagyon vidám, feltöltő és átalakító hetet tölthettél volna együtt.
Ugye, hogy sajnálod?
Akkor folytatom. Nem azért, hogy irigykedj, hanem azért, hogy átléphessük azokat a képzeletbeli korlátokat, amelyek akadályoznak bennünket. Nekem is volt átlépnivalóm bőven.

Szokatlan hét.
Modom, hogy más bolygó...
Ahol a konkurencia szóba áll egymással. Ahol megosztják a tapasztalataikat, a tudásukat. Nem érdekből. Szívből. Ahol kiderül, hogy együtt többek vagyunk, mint egyedül. És mennyi öröm származik ebből. Észrevétlenül oldódnak meg és fel korábbi korlátok és terhek, és csak azt vesszük észre, hogy együtt rakunk össze ötleteket, és kipróbálunk, kísérletezünk. Együtt nevetünk. Annyira, hogy kicsordul a könnyünk. És könnyűvé válik az energia, szabaddá a szív és színesebbé a világ.
Új, új, új. Új technika, új emberek, új barátságok, új megoldások. És valahol mélyen belül nagyon természetes:"Hiszen ezt belül mindig is tudtam. Mindig is erre vágytam." A változások 99,5%-a láthatatlan. És abban a fél százalékban, ami láthatóvá válik, gyönyörű alkotások születnek. Újabb örömök, és újabb inspiráció.
Új magok hajtanak ki.
Már nem azok vagyunk, akik egy héttel korábban.
Mennyi gazdagság, mennyi bőség, milyen csodálatos emberek...


Mondom, hogy sajnálhatod.

És tudod, hogy mi az, ami visszatart attól, hogy ilyen csodában vegyél részt?
Ilyenek mint
nekem nincs is festékem, nincsen ötletem, jaj senkit sem ismerek, különben is mit vegyek fel, nem tudok varrni, ááá mindegy, inkább mégis az unalmasjózsibácsi bulijára megyek, vagy ha ott leszek, mit szólnak majd hozzám... és ehhez hasonló dolgok....
amelyeket inkább így fogalmazunk meg a felszínen: szeretnék én, DE....

DE tudod mit? Túl rövid az élet ahhoz, hogy a DE korlátaiban éljünk...
meg is mutatom neked azon a fél %-on keresztül... mondjuk holnap.


7 megjegyzés:

Kriszta írta...

Hogy ez mennyire igaz, ez a DE.....

Colette írta...

Jó érzés úgy olvasni, hogy tudom miről írsz. Köszönöm, hogy vagy!

antalandi írta...

Anikó örülök, hogy megismerhettelek. mennyivel másabb így a soraidat olvasni. Remélem adódik, majd még alkalom...Te olyan szépen meg tudod fogalmazni az élet dolgait. Szép napot neked! Andi

Makay Anikó írta...

Colette, Andi:És mennyivel másabb így olvasni a gondolataitokat, hogy élővé vált a kapcsolat közöttünk... :-))) Örülök nektek!
Sosem gondoltam, hogy a blogvilág ilyen örömöket tud hozni... :-)

Hokata írta...

Tudtam én, hogy Te majd megtudod fogalmazni, azt amit én nem.
Én csak érzem a szívemben, max. festem a színeimmel.
Örülök, hogy vagy, s hogy cseppentettél nekünk is magadból.

csutkailda írta...

Boldog vagyok a soraitoktól.....így egy csipet nekem is jutott az örömötökből.

Shushanna írta...

"Csak" egy nap volt...de sose felejtem el a dombtetőt, a pillanatot, amikor szembe találkoztunk és pár perc múlva a takaródon ültünk...csak beszéltem, beszéltem, folyt belőlem kontrol nélkül a szó...te meg hallgattál engem csendben. Megvártál, hogy be tudjak menni az ajtón, ott egy kicsivel lejjebb egy másik dimenzióba...ahol már vártak rám, DE...még akkor nem tudtam kik és miért...
Köszönöm.:)