Párkapcsolati problémákra

- Először is szeresd önmagad. 

- De hát hogy mondhatod ezt? A szeretet adásról és kapásról szól, nem? Kell hozzá egy partner...

Hogyan szerethetném önmagam, mit adhatok-kaphatok én magamtól? 

- Amit nem ismersz magadból, azt nem adhatod a másiknak.

Először szeresd magadat. 

Tételesen le is írhatod magadról a "hibalistát", hogy miért nem tudod/lehet szeretni magadat. És megvizsgálva a hibáidat egyenként, megkeresheted a forrásukat: vagyis, hogy honnan és kitől származik ez a hited, hogy 'ilyen vagy olyan vagy', és ezt 'igazságként' fogadtad el. Megvizsgálhatod  őket, a valódiságukat. Elengedheted a hamis hiteket magadról. 

És amikor megismered magadat, akkor összegyűjtheted az értékeidet, hogy miért vagy hálás: önmagad miatt. Észreveszed, hogy hálás vagy azért, aki te vagy. Amikor hálás vagy érte, hálás vagy azért, aki vagy - és amikor megismered önmagad -, elkerülhetetlenül túlcsordul benned a hála azért, aki vagy, ez a túlcsordulás, ez a kibuggyanás, amit meg szeretnél osztani. Szeretetnek nevezed. 

Amikor kibuggyan belőled a szeretet, elkerülhetetlenül meg szeretnéd osztani.

És akkor a környezet is vissza fogja tükrözni neked. 

De akkor már észreveszed azt is, hogy a szeretet nem partner kérdése. A szeretet, aki vagy. A szeretet, ahogyan megosztja magát: szerelmese vagy a világnak, az életnek, a ragyogó napsütésnek, a zivatarnak,  a Mindennek. És elkerülhetetlenül kibuggyan belőled, amikor a partnereddel találkozol. Önmagaddal találkozol, hiszen ő is a szeretet. Könnyű a szeretetnek szeretetet adni és kapni, hiszen túlcsordul, önmaga lényegét osztja meg.

Ha benned nincs, hogyan adhatnád? 

Mindenkinek jó szíve van. A szív nem tud elromolni. Mindenkiben van szeretet. Csak van, aki elzárja magát tőle: ez félelemhez és képzelgésekhez vezet. Ha úgy érzed, hogy félelem vagy képzelgés van benned - és valamilyen mértékben mindannyian szenvedünk ettől -, akkor megvizsgálhatod azok valóságtartalmát, és elengedheted őket. És akkor a szeretet tiszta csatornája leszel.

Mit tanulhatunk a testünktől? Hogyan kapnak 'fizetést' a sejtek?

Bruce Lipton és Tom Campbell előadását hallgattam lenyűgözve: a sejtekben minden funkciót megtalálsz, amit az emberi társadalomban, és csodálatos együttműködésben vannak. Van feledatuk, van hol lakniuk, fizetést kapnak...

Fizetést? 

Igen.

(ez itt már nem Bruce Lipton magyarázata, hanem az a kérdés-és-válasz-és-megértés, ami ebből született)

A fizetést tranzakcióként lehet értelmezni.

Egy adott sejt megkapja a szükséges anyagokat, eszközöket, minden a rendelkezésére áll. És ezekből ő létrehozza azt, ami az ő feladata, lehet, hogy anyagi természetűt, tehát termel valamit, de lehet, hogy egy elektromos impulzust, valagy valamilyen más jelzést, ami nem anyagi természetű.

És ebben a rendszerben energiacsere zajlik: nem csak elvárja, hogy kapjon, hanem vissza is ad a rendszernek - az ő feladata szerint. 

És a sejt akkor is kap energiát, amikor nincs dolga. A rendszer eltartja, jól tartja... van neki "háza", ahol lakhat, és amikor eljön az ő feladatának a pillanata, akkor elvégzi. De nem feledkezik el róla rendszer, amikor nincsen feladat. 

Hát ez remek. Az emberi társadalomban vajon hogyan működik, működne mindez? 

Például úgy, hogy kapjon minden ember egy alapjövedelmet, hogy ne kelljen aggódnia a fizikai létezéséért. Már megjelent ez a gondolat. (ha van rá vonzódásod, itt csatlakozhatsz hozzá)

Van olyan ország a Földön, ahol ez már megvalósult? 

Vegytiszta módon nincsen. És mégis, ennek a gondolatnak a megfelelője, ahogyan sok országban a gyerekekkel bánnak: a gyerekek, amíg felnőttnek nem tekintik őket, fenntartják, nem kell érte semmit csinálniuk. Elég sok helyen megtalálhatod ennek a gondolkodásnak a megfelelőjét.

Ennek az a hasznossága, hogy eltűnik egy meghatározó alapfélelem és aggodalom, hogy megfagysz, hogy éhen halsz.

Az együttműködés ennél egy kicsit összetettebb. Az együttműködésben megszűnik, hogy valaki önmagára figyel, hanem ő innentől kifelé figyel, arra, hogy hogyan tudja felajánlani a többieknek azt, amit ő tud.

És mi van, ha egy sejt nem akar kommunikálni, nem akar együttműködni?

A sejtek  nem egoisták.  Velük ez nem fordulhat elő.

Egyszerűen az (egoista, az enyém...)  az egy más rezgés, azzal a sejtek nem tudnak mit kezdeni, nem úgy lettek teremtve, nem kompatibilis velük.  Az "enyém" gondolata megzavarja őket, interferenciát okoz bennük, feszültséget kelt. 

De van olyan, hogy egy sejt el lett zárva a kommunikációtól, egy olyan rezgés által, ami interferenciába került vele. Ilyenkor a sejt nem megsértődik vagy elfordul az egésztől, hanem igyekezne ő a dolgát tenni, csak el van 'vágva'. Az mondjuk, blokk, elfojtás keletkezett. És pontosan érzékelhető az érzelmeken keresztül.

Az érzelmi rendszer= kommunikációs rendszer, az együttműködés rendszere, ami áramlik, és viszi az információt egyik sejttől a másikig. 

Az emberi társadalom annyival bonyolultabb, hogy ott nem alakult ki az a fajta egység, ami a sejtek szintjén igen. Nincsen összerendeződve, ezért mindenkinek van egy jó ötelte, ugrál ide vagy oda, ezt gondol, azt gondol, ezt csinál, azt csinál. 

Amikor elveszíted a szabad akaratot, és ez nem arról szól, hogy bárki elvenné tőled, hanem te magad adod fel - vagyis rájössz, ki vagy te - kapcsolódsz egy rendezettségbe, és kinyilvánítod, ki vagy te. 

Ezt az elmének felfogni szinte lehetetlen: megszűnik a kérdező, eltűnik az 'énérzet', minden arról szól, hogy csak áradsz.  Megszűnik az individuum. 

Ahogyan a sejt szintjén: a sejt ide mozog, oda mozog, ezt termel, azt termel... jól működik, és nincsenek privát ötletei.